Rólam - mostanában
Amikor elindítottam a blogot, 27 éves 1 gyermekes várandós anyuka voltam, biológus-közgazdász diplomás. Eltelt 4 év, azóta rengeteg dolog történt. 2 gyermekes édesanyaként úgy döntöttem, nem a biológus vonalon megyek tovább, hanem újra jelentkezem az orvosira! Közben Budapestről Pécsre kellett költöznünk férjem munkája miatt, így a Semmelweisről átvételt kértem a Pécsi Tudományegyetemre.

Másodéves orvostanhallgatóként úgy határoztunk férjemmel, vállaljuk a 3. babát. A 2. hónapban babás lettem, már az elejétől fogva éreztem, kislányunk lesz:) Így lett kerek az életem! Sokan kérdezik, hogy bírom: orvosira járok, mellette ott a család, háztartás.
Azt mondom, nincs lehetetlen, csak tehetetlen!
Hanna 5 hónapos lesz január 24-én, de visszavár az egyetem. 8 hónapos terhesen nem vállaltam az anatómia szigorlatot, emiatt kell most aktív hallgatói státuszt létesítenem. Akkor ez tűnt jó döntésnek, de most kicsit szomorú vagyok, hogy nem lehetek majd a nap 24 órájában a kislányommal, pláne, hogy kizárólag szoptatom. Nagy pocakkal jártam boncolásokra, tanultam reggeltől estig a nagy melegben...teljesen kikészültem testileg-lelkileg, különösképp, mikor a kezembe vettem az Orvosi Embriológia könyvet. Tele fejlődési rendellenességgel született babákkal, komoly büntetésnek éreztem, hogy várandósan ilyen képekkel találkozom. Így a vizsgára nem mentem el, hiába készültem fel rá, féltem, hogy beindul idő előtt a szülés.
Viszont aminek örülök, a tudásom csak bővült, így szakmailag még több tanácsot tudok nektek adni, mikre kell még jobban odafigyelni, ha babát tervezünk.
Újra itt!
Kedves Olvasóim!
Az elmúlt időszakban nagy változás történt életemben, így ezt az oldalamat is fel kellett függesztenem. Orvosi egyetembe vágtam a fejszét és vidékre költöztünk. Rengetegen keresnek a mai napig is e-mailben, hogy segítsek a babásodásban, a Gynex beszerzésében, ezért úgy döntöttem, újból nekilátok a blogolásnak és további hasznos információkkal látom el a babát tervezőket.
Megragadom az alkalmat, hogy tudassam Veletek, 2011. augusztus 24-én megszületett 3. gyermekem, Hanna Lilla. Gyönyörű, egészséges kisbaba:)
Szeretettel várlak, Király Hédi
Újdonságok
Kedves Olvasóim,
2008. március 20-án, 15:23 - kor megszületett kisfiam, MARTIN baba, 3750 g, 55 cm.
Köszönöm mindenki türelmét, baráti üdvözlettel:
Hédi

Bevezetés
A www.gynevac.hu oldalról:
A GYNEVAC a nőgyógyászati krónikus gyulladások gyógyítására alkalmas vakcina. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben törzskönyvezett, gyógyszer, mely kizárólag orvosi receptre, gyógyszertárakban kapható. Nem csodaszer, de eredményesen alkalmazható minden olyan betegségben, ahol tudottan vagy rejtetten ilyen krónikus gyulladás van jelen.
A leggyakoribb panasz, amivel a nők a nőgyógyászati rendelőket felkeresik, a hüvelyi folyás. Ha ezt életében először tapasztalja, a GYNEVAC majdnem minden esetben teljesen megszűnteti. Ha már többféle gyógykezelést kapott rá: kúpokat, antibiotikumokat, akkor lehetséges, hogy ki kell egészíteni elsősorban élő laktobacillust tartalmazó hüvelykúppal: ez lehet OVULOBACT (recept nélkül kapható a gyógyszertárakban), Floragyn (recept nélkül kapható), Gynoflor (recept köteles). Ezeket a Gynevac kúra alatt (pl. a közepén) célszerű használni. Ha a folyást Trichomonas vaginalis fertőzés okozza: TINIDAZOLE tablettát is kell szedni. Ez 4 tabletta, melyeket egy alkalommal, célszerűen a 4. injekció után vacsora közben, egyszerre kell bevenni, feltétlenül együtt a nemi partnereknek. Akut gyulladás jelentkezésekor hasznos lehet egy speciális, több komponensű, gyógyszertárban elkészíthető hüvelykúpot is alkalmazni. Ha a folyás régóta fennáll, eredményesebb a gyógykezelés, ha a Gynevac vakcinát a szexuális partner is megkapja azonos időben (a ping-pong fertőzés megakadályozása céljából)! E kiegészítésekkel a nők életét megkeserítő folyás, hüvelygyulladás közel 100 %-ban meggyógyul, de legalább is nagy mértékben javul.
A hüvelygyulladások közül leggyakoribb a bakteriális vaginosis (bakteriális hüvelygyulladás). Jó, ha tudják, hogy ennek legtöbbször az előzményében egy széles spektrumú antibiotikus gyógykezelés található, ami megbontotta a hüvelyflóra normális egyensúlyát. Ugyanez az oka a hüvelyi gomba (Candida) elszaporodásának is. Vagyis ezek legtöbbször nem fertőzések, hanem orvosi tevékenységünk mellékhatásai.
Ugyanakkor a bakteriális vaginosisnak többféle súlyos szövődménye lehet:
méhnyálkahártya gyulladás
petevezeték - petefészek gyulladás
kismedencei gyulladások
meddőség
vetélés
koraszülés
Mivel a nyugati irodalmi adatok is alátámasztják, hogy a laktobacillus vakcina eredményesen és tartósan gyógyítja a bakteriális vaginosist, és a kiújulását fél-1-2 évig megakadályozza, érthető, hogy a Gynevac (és más laktobacillus vakcinák) a felsorolt állapotokban is gyógyító hatású. Ezért javasoljuk ezekben a kórképekben alkalmazását.
A mi véleményünk az, hogy prevencióként, védőoltásként mindenkinek érdemes ezt a vakcinát megkapni, aki gyermeket szeretne. Közleményeink (melyekből e honlapon is közzé tettünk kettőt) rámutatnak, hogy ezzel a meddőségek 1/3-a ki se alakulna, a koraszülések 40%-át megelőznénk, a spontán vetélések felét elkerülnénk, ha minden nő megkapná ezt a vakcinát, amikor elhatározza, hogy gyermeket szeretne.
Még
néhány jó tanács: kedves hölgyeim,
1. legjobb, ha a háziorvossal íratják fel a Gynevacot.
2. férjükkel, partnerrel együtt mindketten kérjék
3. 10 naponta optimális beadatni
4. hűtőszekrényben kell tartani
5. mindig csak 1 ampullát adjanak a kezébe annak,
aki beadja, mert másképp előfordul, hogy az egész dobozzal beadják
egyszerre, vagy a férj gyógyszerét is egyszerre felszívják és
a 2 ampullát adják be egyszerre!
Dr Lázár Erika
főorvos
szülész-nőgyógyász szakorvos
Ha késlekedik a baba - hogyan segíthet a homeopátia?
A meddőség szerte a világban számtalan elkeseredett családot sújt. Európában a párok 12-16%-a meddő, Magyarországon szerény becslések szerint is 100-150 ezer családot érint ez a probléma.
A nő életét az első menstruációtól a menopauzáig 35-40 éven keresztül ciklusos változások kísérik végig, melyek legfőbb jellemzője a szokásos esetben 28 naponta jelentkező, 4-5 napig tartó méhűri vérzés. Ezeket a változásokat egymással szoros együttműködésben lévő hormonhatások okozzák, melyekért a köztiagyban elhelyezkedő hypotalamusz és agyalapi mirigyrendszer felelős. Ez a központi szabályozórendszer "karmesterként" irányítja a petefészek kétféle nemi hormonjának, az ösztrogénnek és a progeszteronnak a termelését. Szabályos, 28 napos menses esetén nagyjából a ciklus 12-14. napján van tüszőérés, tehát ezek azok a napok, melyeken a nő legnagyobb valószínűséggel teherbe eshet.
Jogos tehát a kijelentés, hogy egészséges párok esetén is csak havonta 20-25 százalékos eséllyel fogan meg egy baba, de ha másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett terhesség nem jön létre, indokolt a meddőségi kivizsgálás, természetesen a pár mindkét tagjánál.
Ha a terméketlenség hátterében kizárhatóak a szervi betegségek, akkor a hormonrendszer finom összehangolásában segíthet a homeopátia.
A Hormheel nevű komplex készítmény a szervezet öngyógyító képességét serkenti ezekben az esetekben, és jó hatással lehet a nem szervi eredetű vérzészavarok kezelésében is.
A petefészek hormonok higításából készülő homeopátiás Folliculinum és Luteinum a ciklus megfelelő napjain adagolva helyreállíthatja a megbomlott hormonális egyensúlyt.
Ha a probléma a "karmester-szerepet betöltő" központi szabályozórendszerben van, akkor a Prolaktinum, vagy a Testosteronum jelentheti a megoldást.
Néha ez a terápia önmagában is elégséges, máskor azonban ki kell egészíteni a páciens alkati szerével.
A férfiak meddőségének kezelésében a Testosteronum hormon higítása a hímivarsejtek termelődését serkenti, míg a Lycopodium és a Nux vomica az impotencia kezelésében lehet jó hatású.
Ha késlekedik is a baba, ne adjuk fel a reményt, a várva várt terhesség létrejöttéhez számos segítség létezik.
Folliculinum, Luteinum
www.csaladinet.hu oldalról:
Tisztelt Gyógyszerésznő! Barátnőmnek egy homeopata orvos Folliculinum (8. naptól 1 hétig) és Luteinum (Folliculinum után 1 hétig) nevű szereket ajánlott a menstruációs ciklus "helyrerakására". (Az orvos most szabin van, azért Öntől kérdezünk) Pontosan milyen hatásai vannak ezeknek a szereknek? Ha esetleg teherbe esik (és még nem tudja), akkor ezeknek a szedése nem káros a magzatra? Válaszát előre is köszönjük! nettiA homeopátia alkalmas arra, hogy a női hormonháztartást is helyreigazítsa, ha ez jól van összeállítva. Ezeket a szereket a peteérés elősegítésére, illetve a már megtermékenyült petesejt megtartására, a sárgatest fenntartására adják (elősegíthetik ennek szedésével). Amennyiben sikerül a fogamzás, megtermékenyülés után sem károsak a magzatra.
Kedves Edit! Nagyon szeretnénk kisbabát,sajnos próbálkozásunk március óta sikertelen.Olvastam a Folliculinum 9ch homeopátiás golyócskáról. Tulajdonképpen ez a menstruációs ciklust szabályozza vagy a peteérést segíti elő? (ciklusom eddig hónapokig 34 napos volt, a legutóbbi 28) Milyen adagolásban szedjem ill. mi mást javasolna helyette vagy mellé? Válaszát előre is köszönöm szépen! Üdvözlöm
Sajnos ebben a kérdésben én nem vagyok illetékes. Hogy Önnek ezt a szert vagy esteleg mást is kellene erre a problémára szedni homeopata orvos dönti el. Minthogy azt is, hogy milyen hígítású legyen, és a ciklus mely napjain kell szedni ahhoz, hogy peteérést segítsen elő. De előtte biztos, hogy végig kell csinálnia egy teljes nőgyógyászati vizsgálatot és ezzel az eredménnyel keresse fel a homeopata orvost. Amíg nem tudjuk, hogy mi okozza önnél a ciklusbeli eltérést addig a kezelést sem célszerű elkezdeni.
www.endometriozis.hu oldalról:
Sziasztok. Egy nagyon kedves orvos ismerősöm aki homeophátiás készítményeket is használ betegeinél javasolta eme szereket. Nem tudom ti hallotattok e róla valamit vagy használtatok e valaha. Én ki fogom próbálni és majd megosztom tapasztalatimat. Ezekről a szerekről azt kell tudni hogy 100 ban természetes anyagokból vannak. Íme részlet a leveléből a gyógyik nevével: "Ezek a homeopathiás szerek, amikkel az endometriosis kialakulását meg lehet késleltetni, akár meg is akadályozni: Folliculinum 15 CH (ez a higítása): napi 1x5 golyócska Actea racemosa 15 v. 30 CH heti 1x10 golyócska Thuya 30 CH heti 1x10 golyócska Amit tudni kell róluk: a Folliculinum a női hormonháztartást (ösztrogén szintet) szabályozza a normális felé A másik kettő a endometriosis nagy szerei. Nem okoznak mellékhatásokat, hisz természetes dologról van szó. Lényeg az, hogy evéstől és ivástól elkülönülten (előtte-utána fél óra) kell bevenni őket, nyelv alatt elszopogatni. A menthol (mentolos fogkrém, rágó) ill. kávé hatástalanítja őket. Szóval ezek tisztuljanak ki a szájból a bevételkor! Nem biztos, hogy minden patikában megvehetők. Ami tuti, az a II. kerületi Lajos utca, ott van egy nagy Homeopathiás patika."
Fogamzás előtti időszak homeopátiás szemmel
dr. Zarándi Ildikó
belgyógyász, homeopata
Niki barátnőjének
Javasolt próbálkozási napok a közeljövőben:
febr 11,12,13,14
március 11,12,13,14
április: 10,11,12,13
| Date | Time | Gende | Risk |
|---|---|---|---|
| 16.01.2008 | 2:00 am | B | 0 |
| 14.02.2008 | 9:44 am | G | 1 |
| 14.03.2008 | 4:58 pm | B | 1 |
| 13.04.2008 | 12:52 am | G | 0 |
| 12.05.2008 | 10:21 am | B | 2 |
| 10.06.2008 | 9:53 pm | G | 3 |
| 10.07.2008 | 11:37 am | B | 1 |
| 9.08.2008 | 3:30 am | G | 2 |
| 7.09.2008 | 9:17 pm | B | 3 |
| 7.10.2008 | 4:14 pm | G | 1 |
| 6.11.2008 | 11:05 am | B | 1 |
| 6.12.2008 | 4:15 am | G | 5 |
Pregnancy Easy terhességi gyorsteszt
Tájékoztató a www.unicorp.hu oldalról:
Ezen termékünkben a megbízhatóság és a könnyű használhatóság ötvöződik az eleganciával és a szépséggel.A teszt már az elmaradt menstruáció első napjától kimutatja a terhességet, a nap bármely szakában.
Használata rendkívül egyszerű. Csak bele kell tartani a vizeletsugárba az eszköz egyik végét és egy percen belül megtudhatjuk az eredményt. Nem kell hozzá pohár vagy cseppentő. Éppen ezért bárhol, akár munkahelyen, akár nyaralás közben, de még vonaton vagy repülőgépen utazva is megnézhetjük, mi az oka a vérzés késésének!
Hogyan működik a Pregnancy Easy terhességi teszt?
Terhesség esetén a szervezet egy úgynevezett hCG (human
choriogonadotropin) nevű hormont kezd termelni. A a Pregnancy Easy
terhességi teszt segítségével ez a hormon mutatható ki a vizeletből.
Milyen korán használhatom a a Pregnancy Easy terhességi tesztet?
A a Pregnancy Easy terhességi teszt igen érzékeny, így a terhesség már az elmaradt menstruáció első napján kimutatható.
Mikor kell elvégeznem a tesztet?
Mivel a a Pregnancy Easy terhességi teszt igen érzékeny, a nap bármely időpontjában használható.
Milyen mértékben bízhatok meg a a Pregnancy Easy terhességi teszt által mutatott eredményben?
Amennyiben a teszt elvégzése során a használati útmutató szerint járt
el, Ön tökéletesen megbízhat a a Pregnancy Easy terhességi teszt által
mutatott eredményben. Ha a teszt eredménye mégsem felel meg
elvárásainak, kérjük forduljon kezelőorvosához.
Befolyásolhatja-e alkohol, vagy egyéb gyógyszer a teszt eredményét?
Az alkohol nem befolyásolja a teszt eredményét. Csak a hCG hormon
tartalmú gyógyszerek befolyásolhatják a teszt eredményét. Ilyen esetben
a legmegfelelőbb időt a kezelőorvosával együtt határozza meg.
Mennyi ideig marad a teszt eredménye látható?
A teszt eredménye több óráig is változatlan marad.
Mit kell tennem ha nem vagyok biztos a teszt eredményében?
Konzultáljon kezelőorvosával.
Érzékenység: 20 mlU/ml
Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, hypermarketekben
Tájékoztató ár: 700 Ft
Rossmann: 759 Ft
Lily terhességi gyorsteszt
Tájékoztató a www.unicorp.hu oldalról:
Lily - MAGYARORSZÁG EGYIK LEGOLCSÓBB TERHESSÉGI TESZTJE!Új termékünk bevezetésekor az a szándék vezetett bennünket, hogy igen előnyös áron, de a szokott igen megbízható magas minőségi színvonalon teljesítő terhességi teszthez juttassunk potenciálisan várandós hölgyeket.
Tesztünk csíkteszt, melynek működési elve és érzékenysége megegyezik a drágább kivitelű kazettás és vizeletsugaras tesztünkével egyaránt. Gyorstesztjeinket kiváló, FDA -engedéllyel rendelkező amerikai alapanyagok felhasználásával Magyarországon gyártjuk, így a tesztelés eredményében Ön maradéktalanul megbízhat.
Termékünk ideális választás azoknak, akiknek céljuk a családalapítás, így gyakran használnak terhességi tesztet.
Az alábbiakban néhány a terhességgel és a teszttel kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott kérdést és válaszokat találja, kérjük olvassa el figyelmesen:
Hogyan működik a LILY terhességi teszt?
Terhesség esetén a szervezet egy úgynevezett hCG (human
choriogonadotropin) nevű hormont kezd termelni. A LILY terhességi teszt
segítségével ez a hormon mutatható ki a vizeletből.
Milyen korán használhatom a LILY terhességi tesztet?
A LILY terhességi teszt igen érzékeny, így a terhesség már az elmaradt menstruáció első napján kimutatható.
Mikor kell elvégeznem a tesztet?
Mivel a LILY terhességi teszt igen érzékeny, a nap bármely időpontjában használható.
Milyen mértékben bízhatok meg a LILY terhességi teszt által mutatott eredményben?
Amennyiben a teszt elvégzése során a használati útmutató szerint járt
el, Ön tökéletesen megbízhat a LILY terhességi teszt által mutatott
eredményben. Ha a teszt eredménye mégsem felel meg elvárásainak, kérjük
forduljon kezelőorvosához.
Befolyásolhatja-e alkohol, vagy egyéb gyógyszer a teszt eredményét?
Az alkohol nem befolyásolja a teszt eredményét. Csak a hCG hormon
tartalmú gyógyszerek befolyásolhatják a teszt eredményét. Ilyen esetben
a legmegfelelőbb időt a kezelőorvosával együtt határozza meg.
Mennyi ideig marad a teszt eredménye látható?
A teszt eredménye több óráig is változatlan marad.
Mit kell tennem ha nem vagyok biztos a teszt eredményében?
Konzultáljon kezelőorvosával.
Érzékenység: 25 mlU/ml
Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, bevásárlóközpontokban
Tájékoztató ár: 500-800 Ft
Rossmann: 569 Ft/1 db-os kiszerelés
854 Ft/2 db-os kiszerelés
Corax be sure terhességi tesztcsík
Normál menstruációs ciklus esetén a terhességet igen korai stádiumban, kb. 12
nappal a fogamzás után, azaz kb. 2 nappal az esedékes menstruáció elmaradása
előtt ki lehet mutatni.
Az eredményt a teszt vizeletbe való merítésével
kapjuk meg.
Érzékenység: 20 mlU/ml
Kapható gyógyszertárakban, interneten, bevásárlóközpontokban
Tájékoztató ár: 300-500 Ft
www.bioszallito.hu oldalon 542 Ft
Cora: 359 Ft
Corax terhességi gyorsteszt - kazettás
Normál
menstruációs ciklus esetén a terhességet igen korai stádiumban, kb. 12
nappal a fogamzás után, azaz kb. 2 nappal az esedékes menstruáció
elmaradása előtt ki lehet mutatni.
Az eredményt a vizelet reakciódobozra történő cseppentésével kapjuk meg.
Érzékenység: 20 mlU/ml
Kapható, gyógyszertárakban, interneten, nagyobb bevásárlóközpontokban
Tájékoztató ár: 700 Ft
www.bioszallito.hu oldalon 789 Ft
Medi-lab terhességi gyorsteszt
Már 3 napos terhességet kimutat a beágyazódást követően!
Gyors,
pontos, megbízható eredmény.
A korai terhesség kimutatására ideális teszt. Egyszerű vizsgálat, rendkívüli áron.
Érzékenység: 20 mlU/ml
Medi-lab 1 db-os kiszerelés
Medi-lab 2 db-os kiszerelés
Kapható gyógyszertárakban, interneten
Tájékoztató ár: 500 Ft/ 1 db-os, 900 Ft/2 db-os kiszerelés
www.bioszallito.hu oldalon 973 Ft/2 db-os kiszerelés
Liliom gyógyszertár, Szentendre: 556 FT/1 db-os kiszerelés
Qupido terhességi teszt
Magyarországon a legérzékenyebb egyfokozatú terhesség-meghatározó teszt.
A nap 24 órájában elvégezhető!
A Qupido teszt alkalmas a terhesség legkorábbi kimutatására, hiszen a HCG jelenlétét már 10 mlU/ml koncentrációban is kimutatja.
A megtermékenyített petesejt beágyazódását követő 1. napon már biztos eredményt mutat.
Érzékenység: 10 mlU/ml
Kapható gyógyszertárakban, általában rendelésre.
Tájékoztató ára: 1.600-1.700 Ft
After 3 terhességi teszt Gabriel Plussz
Már a korai terhességet is kimutatja.
Kapható gyógyszertárakban, rendelhető interneten.
Tájékoztatásképpen az ára: 1.200-1.300 Ft
www.pirulapatika.hu oldalon 1.253 Ft
www.bioszallito.hu oldalon 1.239 FtGabriel terhességi gyorsteszt
Már 3 napos terhességet kimutat a beágyazódást követően!
Gyors, pontos,
megbízható eredmény.
Érzékenység: 20 mlU/ml
Kapható gyógyszertárakban, rendelhető interneten.
Tájékoztatásképpen az ára: 800-900 Ft
www.pirulapatika.hu oldalon 856 Ft
www.bioszallito.hu oldalon 912 Ft
Baby Start női fogamzóképességi teszt
Kiszerelés: 2 db
* Ár: 3.611 Ft
Megrendelhető a www.bioplaza.eu oldalon
* Ár: 3.818 Ft
Megrendelhető a www.bioszallito.hu oldalon
Baby Start férfi nemzőképességi teszt
Ár: 9.029 Ft
Megrendelhető a www.bioplaza.eu oldalon
Általános információk
Az inszeminációtól, vagy megtermékenyítéstől számított 11-14. napon érdemes legelőször tesztelni. (sokan már a 9-10. napon is pozitívat teszteltek, így a türelmetlenebbek próbálkozhatnak kicsit előbb is) A beágyazodást követően a női test HCG (human chorionic gonadotropin) hormont kezd el termelni. A HCG hormon áltagosan másfél naponta duplázódik a szervezetben, és folyamatosan emelkedik. Ennek következtében láthatjuk erősödik napról napra a tesztcsík.
Nagyon fontos, hogy mielőtt tesztelsz a megfelelő tesztet vedd meg, fontos a teszt érzékenysége. A legérzékenyebb tesztek ma Magyarországon képesek a vizetleből már 10 u/ml egység HCG-t is kimutatni! Ha viszont olyan tesz kerül a kezedbe, amelyik csak 50-100 egységtől mutatja ki a terhességet, akkor nagy valószínűséggel tévesen negatív eredményt kaphatsz a terhesség korai szakaszában. Ebben a korai szakaszban a tesztek általában nem azonnal jelzik a második csíkot, általános tapasztalat a teherbe esett kismamáktól, hogy a tesztelés után fél órával, vagy akár 1 órával látnak csak egy halvány csíkot!
A saját és más nők tapasztalataiból kiindulva azért megjegyezném, hogy némely esetben az olcsóbb 20-as érzékenységű tesztek jobbnak bizonyultak a drágább 10-esnél. No meg nem anti-reklámot akarok csinálni, de pl a Clear blue elég drága és nem a legjobb, sőt...
Ha negatív az eredmény, még ne add fel a küzdelmet, hanem ismételd meg a tesztelést pár nap múlva. Lehet, hogy később ágyazódott be a baba a pocakodba, és később mutatja ki a teszt az eredményt.
Amennyiben a teszt otthon (akár halványan is) de pozitív, akkor nagy valószínűséggel terhes vagy. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor a terhesség mégis abbamarad, és a teszt még mindig + eredményt mutat, de ez a napok múlásával sajnos gyengül.
A legbiztosabb eredményt azonban orvosodtól tudhatod meg. A vérből vett HCG vizsgálatok a legmegbízhatóbbak, és egyből megtudhatod az eredményt.
A HCG értékek változóan alakulhatnak ebben az időszakban, van aki kevesebbel indul, van aki többel. A HCG értékből általában orvosod azt is meg tudja állapítani, hogy hány baba van a pocakodban, azaz magas HCG-szint ikerterhességre adhat okot:)
Az én kis pocaklakóm
2007. december 2-án voltam 4D Genesis Kft-nél, 4 dimenziós ultrahangon. Nagyon kedves volt a szonográfus hölgy, mindenkinek csak ajánlani tudom a céget. A kis babucinak nem nagyon tetszett a videózás meg a fotózás, alig mutatta meg magát. (mondjuk én kamaszkoromig kerültem a rivaldafényt, aztán mégis fotómodell lettem......) A videófelvételt DVD-re rögzítették, kb 30-40 perces volt, CD-én pedig kaptunk leletet és fotókat. A legszebb fotót kinyomtatva is megkaptuk:)
Érdekesség: a babuci mindig nagyobb volt, mint ahogy kellett volna lennie. Most aztán végképp beigazolódott, hogy az utolsó menstruáció szerint 23 hetes és 1 naposnak kellett volna lennie, az összértékek átlagából számolva viszont 25 hetes és 1 napos volt vasárnap!!! Ezek után van aki kételkedik a Jónás-módszerben???!!!
Íme a kistesó-fotók:

